Bevallom, bennem talán kicsit túlbuzog a hazaszeretet, ragaszkodásom a szűkebb szülőhazámhoz. Nehezen dolgozom fel, ha emberek számára méltatlan helyzet alakul ki, és persze segíteni nem tudok mindenkinek. Akkor az egészségügybe, oktatási intézményekbe, hivatalokba, városok külső területeire kellene költöznöm, nem beszélve a családokról, ahol a négy fal között gyakori az embertelen élet. 

A napokban történt éjszaka, az egyik nagyváros egyetemisták által kedvelt szórakozóhelyén. Fiatalok vidáman beszélgettek, halkan szólt a zene. Békés harmónia uralkodott a helyiségben. Hétvégén, a nyári hőség után jól esett a kikapcsolódás mindenkinek. Vizsgaidőszak kellős közepén akadtak szép számmal olyanok is, akik a valamely tantárgyból sikeres vizsgát tettek, ezt ünnepelték. 

Egy nagydarab fiatalember lépett be. Szikrázóan vad szemeivel pillanatokon belül felmérte a terepet, és szó nélkül odalépett egy magas, csinos, szép arcú fekete bőrű lányhoz, és ütni, ráncigálni kezdte: te menj innen, menj haza, takarodj a hazánkból, elveszed a mi munkánkat!!!
A lány szemmel láthatólag nem értette, mi a probléma, zavartan nézett szét. Megpróbált tiltakozni angolul, magyarul egy szót sem értett!

Az áldozatot egy arab kinézetű fiatalember vette védelmébe, odaállt a nagydarab fickó elé és tört magyarsággal beszélt hozzá. Ekkor a támadó őt is megütötte úgy, hogy elesett a srác.

A szórakozóhelyen egyébként tovább folyt a beszélgetés. A pultos, aki előtt történt az atrocitás, tovább tett-vett, mintha semmit nem látott volna. A fiatalok igyekeztek nem észrevenni az eseményeket, oda sem néztek.

Ekkor lépett oda egy fiatal lány.
Végtelenül határozottan, bátran, telefonját a magasba emelve kiáltott a támadóra, magyarul: Ha nem takarodsz el, egy gombnyomás, és hívom a rendőrséget!!! 

Az a valaki, aki eddig uralta a helyzetet, motyogva elbotorkált. 
A fekete lány, aki az utolsó pillanatig igyekezett harcias és erős lenni, mostanáig védte saját magát, heves zokogásban tört ki. 
A bátor magyar lány visszasétált a baráti társaságához. 

Ha valaki ebben a percben lép be a szórakozóhelyre, semmit nem érzékel abból, hogy mi történt néhány pillanattal előtte! 

Megdöbbentő, hogy ma ilyen (is) Magyarország! Ugyanakkor büszke vagyok arra, hogy hazánkban él két olyan fiatal, aki tesz azért, hogy olyan hazám legyen, amilyenben szeretnék élni! (persze, tudom, hogy rengeteg ember teszi a dolgát azért, hogy szebb és jobb jövőnk legyen)
Nagyon bízok abban, hogy kis országunk mindenki által élhető országgá fejlődik, és a törvényeink mindenkire egyformán vonatkoznak majd. Szeretném hinni, hogy méltók leszünk Európához! 
Úgy érzem, napjainkban a másság elfogadása, egymás iránti tolerancia még elméletben is egyre kisebb jelentőséget kap, még az országimázsban sem szerepel a szíves vendéglátás hangsúlyozása.