De sokat hallottam gyerekkoromban, hogy
Anyád vagyok, tisztelned kell!, 
Ő az apád, tiszteld!,
Én hoztalak a világra, azt csinálod, amit mondok!,
Ebben a házban én parancsolok! stb.

Ezek, és a hasonló mondatok mindig keserűséggel töltöttek el, hiszen én nem kértem azt, hogy megszülethessek, azt sem, hogy felneveljenek. Dühöngtem, motyogtam az orrom alatt, nem mertem erőteljesen tiltakozni, hiszen akkor megbántottam volna az anyukámat, azt pedig nem akartam. 

Aztán, ahogy telt az idő, előbb az apám, majd az édesanyám is elment örökre. Talán a visszafordíthatatlanság miatt, na meg a magam megismerése miatt is az addigiaktól még erőteljesebb útkeresésbe kezdtem, Miért nőttem fel így, ilyen körülmények között, a szüleim és tesóim miért olyanok, amilyenek. 

A szüleim a 2. világháború környékén születtek, szegény paraszti családból származtak. A háború utáni időkben a munka, az újjáépítés volt a legfontosabb az ország számára. A munka és ezzel együtt a pénz, hogy a szegénységen felülemelkedjenek. A tanuláshoz való hozzáállásra középkor viszonyok voltak a jellemzők: a fiúknak a 8 általános (elemi), szakma, a lányok segítsenek a ház körül, mielőbb menjenek férjhez. 
A legény legyen dolgos, teremtse elő az anyagi javakat, a lány legyen tisztességes (senki ne szólhassa meg semmiért). A feleség, miután férjhez ment, az urához alkalmazkodjon, tűrjön, mert ő keresi a pénzt, a gyerekek csak gyerekek, szavuk nem lehetett. Ebben a szellemben nőttek fel, a gondolatnak halvány foszlánya sem merülhetett fel, a szigor, az idősek tisztelete, az íratlan szabályok szövevényei az életük minden területét meghatározták.

Az 1960-as évek már arról szóltak, hogy a nő dolgozhat, sőt, dolgozzon is! Minimális iskolázottságra szükség van, ezért a lányok már tanulhattak is. A 60-es évek fiataljai tudatosabbakká váltak: női egyenjogúság, fogamzásgátlás, a szülő felügyelet fellazulása, a fiatalok csoportokat alkotva adtak át egymásnak nézeteket, stílusokat. Sok legenda született a bálokról, ahová az anyák elkísérték gyermeküket, ügyelve az illemtudó viselkedésükre, az feddhetetlen erkölcsükre. A szülői szigor elleni lázadást megkönnyítette, hogy az anyai szerep átalakulóban volt: álljon helyt, mint tisztességes feleség, aki tiszta házzal és friss étellel várja haza a férjét, egyedül látta el a szülői feladatokat, maximálisan helyt állt a munkahelyen.
És valóban! a nők harcoltak a jogaikért, mint házastársak, és a munkahelyi elismerésük is fontos volt számukra. Mindehhez nem állt rendelkezésre modell, csak az igazságérzetükre támaszkodhattak. Számtalan próbálkozás, melléfogás, tévedés és feszültség terhelte a kor asszonyait, miközben felszámolták a középkori viszonyokat az országban. 
A fiatalok még nem érzékelték azt, hogy a lányok felvilágosultságának rohamos fejlődést a fiúk lassabban követik. Még mindig élt a felfogás, hogy a férfi az úr a háznál, ő a pénzkereső (mindig több volt a fizetésük az azonos munkát végző férfiaknak, mint nőknek). A fiúk nevelésében továbbra is a középkori felfogás tartott (ezen sem lehet csodálkozni, hiszen a lányok akartak másképp élni!): legyen szakmája, sok pénze, tartsa el a családját. A fiú erős legyen, az érzékenység, pl. a sírás a nőkre és gyerekekre jellemző.
 
Tudatlanok voltak az akkori huszonévesek? Hát persze! Nem volt múltja a lányok tanításának, hiszen előtte a házimunka, sütés-főzés, illedelmes viselkedés, a maximális alkalmazkodás állt a legfontosabb tudnivalók középpontjában. Ellátták a kisebb testvéreket, házi állatokat, mezőgazdasági munkát végeztek. Honnan is vették volna a tapasztalatokat, hogyan lehet gyermeket is nevelni az új nézetek szerint? Az egészségügy, a védőnői hálózat kialakulóban voltak, a tapasztalatokat átadták az anyák, szakemberek egymásnak. Hogyan? Szájról-szájra: elsősorban oktatás keretein belül, majd a lakosság számított az ő tudásukra. Az anyák olvasottabb, műveltebb rétege bújta a könyveket, átadta ismereteit családon belül és azon kívül is.
A lakosság, akik akkor teremtették meg a saját, modern felfogású életvitelüket:
Kell-e az anyatejes táplálás? Mikor és mit adjunk a gyerekeknek? Ciki a férfinek belépni a konyhába és esetleg elmosogatni vagy főzni? Papucs az a férfi, aki bepelenkázza a közös gyermeküket? A gyógyszerek, választéka egyre bővült, hiszen erőteljesen fejlődött a vegyipar. Minden, ami "mű", az modernnek tekinthető: a nylon harisnya, kozmetikum, lakkcipő, de megemlíthetjük az azbesztes tetőfedőt, a palát, vagy a fogamzásgátlókat, az Ovidont és társait, melyeket már rég kivontak a forgalomból, a bolti mosószerek elterjedése. Az ipari tartósítás, konzervek elterjedése, az élelmiszeripar mind-mind a nők életmódját befolyásolták.

Azok a gyerekek, akik a 60-as években születtek, ne csodálkozzanak azon, hogy 10-15-18 évesen megkapták: Azt csinálod, amit mondok! stb-t. Lehetetlen átugrani generációkat! Az akkori szülőknek már mindazt tudniuk kellett volna, amit később, a 70-es évek végén, a 80-as évek fiataljai már megtapasztaltak a családi élet "modern" működéséről? Rájöttek arra, hogy a család működéséhez, ha azt akarják, hogy működjön, mindkét felnőtt szoros kapcsolata szükséges. Meggyőződésem, hogy a napjainkban emlegetett sok-sok válás ennek a folyamatnak a következménye: a fiúk neveltetése elmaradt a lányok öntudatra ébredésétől. 

Így, utólag már megértem, hogy a szüleimtől, főleg az édesanyámtól nem várhattam el azt, hogy nyugodtan, kiegyensúlyozottan nevelje a gyermekeit, miközben minden nap munkahelyen állt helyt, állatokról gondoskodott, a kertet művelte, tisztaság és rend volt a házban, közben várta haza az urát frissen főtt étellel, akihez maximálisan alkalmazkodni akart.
Háááát! Tud valaki ilyen embert mutatni a maga környezetében?