2012. sze 13.

Közöny napjainkban

írta: Élet - GyIK
Közöny napjainkban

Az utóbbi években feltűnően megváltozott az emberek közötti kapcsolat. Közönyösek lettünk egymás iránt. Ez a jelenség manapság már nem csak a városokban figyelhető meg, hanem a kisebb településeken is. Korábban a falusi emberek közvetlenebbek, segítőkészebbek voltak egymás irányában. Ma pedig rosszindulat, irigység, érdektelenség más emberekkel és problémákkal szemben. Az emberek bezárkóznak az otthonaikba, és csak saját magukkal foglalkoznak, vagy a média által nyújtott agymosásos műsorokat nézik. Nem érdekli őket szinte semmi! Sem az emberek, sem pedig a különböző programok. Az emberek életébe beköszöntött a közöny.

 

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy tényleg közömbösek vagyunk-e, vagy csak elfojtjuk a belső érzéseinket. Szerintem mindkettő. Nem az a cél, hogy mindig mindenkinek nyújtsunk segítő kezet.

Az ember társaslény, szüksége van emberi kapcsolatokra. Régen ez másként működött. Az emberek összejártak, beszélgettek, közös programokat csináltak, segítették egymást. Megbeszéltek mindent, jót és rosszat egyaránt. Nem is küszködtek depresszióval, frusztrációval, fóbiákkal, különböző pszichés problémákkal.

Mára ezek a szokások teljesen kihaltak.

Nem szeretnék politikai okoskodásba belemenni, de mégis elmondom: meggyőződésem, hogy nem lenne ekkora szakadék anyagiakban, életminőségben kis hazánkon belül, ha az emberség, egymás iránti empátia, közösségi szellem erősebb volna. Politikusaink éppen annyira közönyösek embertársaik iránt, mint általában az egész országban élők.

Gyermekek dőlnek ki az iskolapadból, mert éhesek. Nincs évszaknak megfelelő ruházatuk. Minimálbérért dolgozó (!) emberek ájulnak el munkahelyeken, mert napokig nincs mit enniük. (az egyik multicég be is vezette, hogy ingyen ad munkakezdéskor mindenkinek egy-egy szendvicset és egy-egy almát - vajon milyen indíttatásból tették ezt?)

Öngyilkosság, depresszió, kilátástalanság...

És! Becsukjuk szemünket, fülünket és szánkat, mondván, hogy mi még tudunk mit enni. Egy baj van, vagy talán több is: aki éhes, az gyenge, félelmekkel küzd, az életben maradásért küzd. Ezen kívül aggasztó az is, hogy ma még tudok venni kenyeret, de holnap már lehet, én is hasonló helyzetbe kerülök.

Ami néha-néha tapasztalható: a szegénység talán összehozza az embereket. Talán a nincstelenség egy ponton túl már nem szégyen, hanem könyörtelen valóság. És együtt érzőbbek, segítőkészebbek ezek az emberek. Talán... Gyakran megfeledkezünk arról is, hogy a szegénységbe belekerülnek az emberek ilyen-olyan élethelyzetek miatt, senki nem akarja ezt az utat választani sem magának, sem a családjának. Ez nem az ő szégyenük, nem a mi szégyenünk! Akkor ki a felelős mindezekért?

Van-e eszközünk arra, hogy az emberhez nem méltó életet élőknek segíthessünk? Vajon tudunk-e segíteni? Vajon észre vesszük-e azokat, akiknek a napi megélhetésük a tét? És mit tehetünk? Néha hallani a médiában döbbenetes történeteket, különböző tragédiákat a kilátástalanság miatt, közben megfeledkezünk arról, hogy közvetlen környezetünkben is élnek embertársaink hasonló körülmények között, hasonló helyzetben.

Nagy segítséget jelenthetnek a civil szervezetek: néhány aktív, optimista, idealista ember szélmalomharca a közönnyel szemben. Egyre több ilyen szervezet alakul, akik nem csak anyagi támogatást nyújtanak. Amikor kapcsolatba kerül valaki a lelkes csapat valamelyikével, rögtön érzékeli, hogy nincs egyedül a gondjával, segítenek. Sőt! Azt is észreveszi, mások is kerülnek hasonlóan reménytelennek tűnő helyzetbe.

Talán ezen a téren formálódik a változás, a szikra a megoldások felé...

 

 

Szólj hozzá

közöny kútfőből gondolatok az életről kikívánkozik