Közöny
Minden ellenségesség között a legveszélyesebb a közöny!
A virág, ha nem kap éltető vizet, elhervad, ha az emberi szív nem kap szeretetet, nem tud viszonozni, eluralkodik érzései felett a kétségbeesés, a közöny, végül teljesen kihűl.
Egyre inkább hiszem, hogy a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny, a teljes érdektelenség. Ha valaki gyűlöl bennünket, legalább valamilyen érzéssel viseltetik irántunk, különben nem tudna gyűlölni. Van rá mód, hogy közel kerüljünk ahhoz, aki gyűlöl minket. Ne hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a közöny!
Nincs közünk hozzá - de gyakran lehet még ma is tapasztalni ezt a régről itt rekedt magatartást, amely most is képes a közöny áttörhetetlen betonfalát emelni nemcsak az apró, emberi, hanem a nagyobb közösségi dolgok köré is! De vajon lehet-e így élni és gondolkodni a mi társadalmunkban?
A közöny és az elhanyagoltság gyakran több kárt okoz, mint a nyílt ellenszenv.
A mosoly vidáman világító kisablak a közöny sötét éjszakájában.
Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Őrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni.
A hideg elfordulás, a közöny a nyílt ellenszenvnél is veszedelmesebb méreg.
"Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt... mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.
Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.
Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.
Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.
Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.
Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.
Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat!"
Szepes Mária
A közömbösség a lélek legsúlyosabb betegsége." (Fénelon)
- Mindenki lehet nagy ember... mert bárki képes másokat szolgálni. A szolgálathoz nem kell egyetemi végzettség. Nem kell hozzá egyeztetni az alanyt az állítmánnyal. Csak hálatelt szív kell hozzá, szeretettől áthatott lélek."
(Martin Luther King)
