Nagy tanulságot mesélek most el. A történet onnan jutott az eszembe, hogy a napokban lenne a

29. házassági évfordulónk (azért csak lenne, mert elváltunk több, mint 10 évvel ezelőtt).

Az esküvőnk szolid volt, a legközelebbi rokonokkal és barátokkal mulattunk hajnalig. Majd a

nászút következett. 

A teljességhez hozzá tartozik, hogy az én Édesanyám mélyen vallásos ember volt, aki ráadásul

mindig meg akart felelni a környezete elvárásainak.

Szóval, nászút. Amikor hazaértünk, elmondtam Édesanyámnak, hogy babát várok. A lagzi előtt

nem volt bátorságom közölni vele, mert attól féltem, hogy a szégyentől nem érzi majd jól magát,

és hogy attól tartott volna, hogy valaki a pocimat figyeli. A lényeg, hogy örült a hírnek, nem

mutatott semmilyen neheztelést. 6. hétben volt a magzat.

Jó sok év telt el, amikor megtudtam, hogy az Édesanyám egyik testvére egyszer kijelentette: ha

tudta volna, hogy terhes vagyok, el sem jön a lagzinkba. Megdöbbentem, hogy mégsem tud-

tam megóvni a kellemetlen érzésektől!  Szerintem sokunknak van ilyen rokona, ugye azokat

nem válogathatjuk meg. Ez a házaspár is mindig tudta, mit hogyan kell csinálni, ők anyagilag is

aránylag jól álltak, ők pedánsak és precízek voltak, tisztességesek, mindig együtt jelentek meg,

egymást karolva. A belső perpatvarokról csak sejteni lehetett. Három gyönyörű gyermekük volt,

akik mindig tiszták, jól viselkedtek, semmi rendetlenkedés. Szóval, igazi "mintacsalád"!

Aztán, feltételezem, nem véletlenül, sorakoztak a problémák. Olyan problémák, amiket soha

senkinek nem kívánnék. Mindenképpen szeretném, ha tudnátok, tőlem távol áll az, hogy

mások véleményére különösebben adjak. Az, hogy ki hogyan éli az életét, magánügy.

A tökéletesnek látszó házaspárnál a férj nőügyei sorra kiderültek, hatalmas botrány, válás közeli

helyzet, de együtt maradtak.

Aztán a legidősebb gyermekük, Dóra, (a családnak "természetesen" nagy szégyenére!) a párjával

a fővárosba költözött albérletbe. A házaspár mindenkinek bizonygatta, hogy a fiatalok két albit

fizetnek, dehogy élnek ők együtt, csak a munka miatt költöztek el... stb!  Hihetetlen, hogy a

saját magukban annyira megerősített szégyenérzet mennyi fájdalmat okozhatott nekik! Vajon

elhitték maguknak, hogy a gyermekük esetében nincs szexualitás házasság nélkül? Egyébként

gyönyörű menyasszony volt Dóra néhány évvel később: 8. hónapos kismamaként menyasszonyi

ruhában, kisebb családi vacsora. Egy áldott állapotban lévő nő számomra mindig csodálatos!

Következett a második gyermek, Gergő. Két válás, 5 gyermek, az egyik házasságon kívüli, és

büszke arra, hogy még tartásdíjat sem fizet. Elég nehéz mindezt egy olyan házaspárnak tudomásul

venni, akiknek annyira fontos a külsőség, nehogy "megszólják" őket valamiért!

A harmadik gyermekük, Péter, felnőtt élete sem alakult fényesen. Pironkodva mesélték, hogy a

srác egy kisebbségi lánynak udvarol. Aztán megint csak "baj" történt: a lány kismama lett.

Aztán tovább folytatódtak a problémák, a fiú elkezdett iszogatni. Pici baba mellett esküvő,

majd pár hónap múlva válás. A srác alkoholista lett, a szülői házban él.

Miután eltelt pár év, egyre jobban összeállt a kép. Sajnálom nagyon őket, mert mint szülőnek

hatalmas fájdalom lehet látnia, hogy gyermekeik nem az ő értékrendjük szerint élnek. De!

Úgy gondolom, nem csak Édesanyámnak okoztak mély lelki fájdalmat, hanem mások fölött

is pálcát törtek, ítélkeztek, bíráskodtak, másokat is megbántottak.

Néha, amikor eszembe jut a történetsorozat, elgondolkodok, hogy vajon emlékeznek-e

arra, mit is mondtak az én Édesanyámnak. Meg az is eszembe jut, hogy az én és a családom

életében vajon melyek azok a részek, amelyeket "kiérdemeltem" valamiért a Gondviseléstől.

Lehetne büntetésnek is nevezni, amit kap ez a bizonyos házaspár, bár véleményem szerint

inkább terelgetés a JÓ irányba, hogy belássák, ők sem különbek senkinél. Főleg attól nem, ha

igazodnak egy általuk felállított képzeletbeli mércéhez, és nem csak ők igazodnak, hanem

elvárják mindenkitől, hogy ezt a mércét betartsa. Pontosan annyira esendők és ki vannak

téve a Sorsnak mint bárki más:

 "Látod-látod, sorban a házunk! Ma én, holnap Te!"