2012. nov 28.

Finomságok brokkoliból

írta: Élet - GyIK
Finomságok brokkoliból

brokkoli_980x480.jpg

Sajtos brokkolitorta

 

Hozzávalók:

  Tészta: 7 ek. olaj, 20 dkg liszt, 5 dkg dió, só

  Töltelék: 3 dl tejszín, 15 dkg edami sajt, 35 dkg brokkoli, 4 tojás, szerecsendió

Az olajat összemorzsoljuk a liszttel, belekeverjük a durvára vágott diót, csipetnyi sóval ízesítjük, majd 2-3 evőkanál vízzel összegyúrjuk. Belisztezett folpackba csomagoljuk, és fél órára a hűtőbe tesszük. Az apróra vágott brokkolit forró, sós vízben megfőzzük. Leszűrés után papírtörlőre szedjük, hagyjuk megszikkadni. A sajtot nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük. A tésztát lisztezett deszkán akkroa kerek lappá nyújtjuk, hogy a tortaformát kibélelhessük vele, de legyen pereme is. A brokkolit a tésztára terítjük, és a sajttal meghintjük. A tojásokat a tejszínnel simára keverjük, szerecsendióval ízesítjük, majd a brokkolira öntjük. A 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd a sütőt 180 fokra mérsékeljük és még 25 percig sütjük a tortát. Ekkor a tortakarimát lehúzzuk róla. Melegen és hidegen is nagyon finom.

 

Rakott brokkoli

Hozzávalók: 5 dkg margarin, 8 dkg sajt, 2 dl tejföl, 80 dkg brokkoli, 2 főtt tojás, 2 toás, zsemlemorzsa, szerecsendió, só

A 2 főtt tojást kis kockákra vágjuk. A tejfölt összekeverjük 2 tojássárgájával, a fele reszelt sajttal és szerecsendióval ízesítjük. Egy tálban összekeverjük a brokkolit, a főtt tojásdarabokat, a tejfölt és a keményre vert tojáshabot. Vastagon kikenjük a tűzálló tálat, megszórjuk zsemlemorzsával, és beleöntjük a brokkolis masszát. A tetejét meghintjük reszelt sajttal, s előmelegített, forró sütőben 15 percig sütjük.

 

Brokkolis gombaragu

hozzávalók: 1 ek. margarin, 2 dl tejszín, 60 dkg gomba, 60 dkg brokkoli, 1 vöröshagyma, 1 cs. petrezselyem, 1 tojássárgája, 2 kk. csípős mustár, borecet, só, fehér bors

A brokkoli szárát forró, sós vízben 5 percig főzzük. A forró margarinon megpároljuk az apróra vágott hagymát, rátesszük a vékony szeletekre vágott gombát, és addig pároljuk, amíg a gomba levet ereszt. Hozzáadjuk a brokkolit, és ízesítjük sóval, borssal, mustárral. A tejszínt összekeverjük a tojássárgájával, kevés brokkoli főzőlével, ecettel és a ragura öntjük, de már csak forrósítjuk, nem forraljuk.

 

brokkoli_kremleves5.jpg

Szólj hozzá

Egyszerű finom ételek