Életbevágóan fontos a családi háttér!
Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
"Nagy pszichológiai vizsgálat eredménye szerint a maximálisan beszabályozott családból ugyanannyi deviáns, antiszociális, neurotikus gyerek kerül ki, mint a teljesen szabadon hagyó családból. A többé-kevésbé egészségesek középről jönnek. Ott középen alku folyik, ahogy Ranschburg tanár úr szokta mondani, tehát a szülő nem ragaszkodik mereven bizonyos alapelvekhez, hanem az adott helyzetnek megfelelően mindig újra mérlegel és dönt. Persze középen lenni nagyon fárasztó, ugyanis mindig jelen kell lenni. Egy kapcsolatot és egy családot illetően tehát a döntő kérdés az, hogy jelen vagyok-e folyamatosan a társam és a gyerekeim életében, vagy rutinból pergetem a dolgot."
"Nem az lesz sikeres felnőtt, aki kisgyerekkorában már felnőtt módon hajtott és teljesített, hanem az, aki teljes értékű kisgyerekéletet élhetett.
Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól.
Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit."
Szülőként az érzelmi biztonság megadása a legjobb lehetőségünk arra, hogy megvédjük gyerekeinket a normálisnál nagyobb mértékű szorongástól, a sodródástól, a személytelen, így személyiséget roncsoló kapcsolatoktól.
Aki érzelmi biztonságban, testi-lelki értelemben ölelő melegségben nő fel, az gyerekként és később felnőttként is jóval eredményesebben tudja megoldani és kiegyensúlyozottabban átvészelni az élet nehézségeit."
"Ha a gyerek irracionális, szorongásos félelmekkel küzd, a felnőttnek nem azt kellene bizonygatnia, hogy ugyan már, amitől rettegsz, az nem létezik - sokkal jobb volna megérteni a félelmeit, és társául, cinkosául kínálkozni abban a világban, amiben éppen él. Thomas Mann gyerekei például egy időben attól féltek, hogy egy láthatatlan lény bejön a szobájukba. Mann erre nem azt mondta nekik, hogy ugyan, ez hülyeség, hanem azt (Erika Mann-nál olvashatunk erről részletesen), hogy ne aggódjatok, én varázsló vagyok, és ki fogom innen tiltani azt, aki bejött. Tehát belépett a gyerekek képzetkörébe, és így hárította el a vészt. Attól kezdve őt varázslónak hívták a gyerekei, és ez így maradt felnőttkorukban is. Hogy van a varázsló? - kérdezték anyjukat levélben, amikor már távolabb éltek. Nyilván ehhez az kell, hogy a szülői személyiségnek legyen valamiféle súlya, tekintélye; mindenesetre: jó megoldásnak tartom."
"A hétköznapok gyakorlatában is látjuk, mennyire igaz az a tudományos képlet, miszerint az ember (frusztrációra agresszióval) - kudarcra erőszakkal - válaszol. Milyen kudarcok érhetik a gyereket már úgyszólván magzati - újszülött és csecsemő - korától kezdve? Például: ha (nem fogadják el olyannak), amilyen, ha nem örülnek neki, nem élvezik különbözőségét, egyetlenségét. Ha valami egészen mást akarnak tőle, mint ami az ő természetéből fakad. Ha a szülő nem képes őt megérteni. A frusztrációnak súlyos, szélsőséges formáját jelenti, ha a felnőtt fizikai értelemben agresszív a gyerekkel. Fontos tétel: /agresszióra agresszió /a válasz, ha néha eltolt formában is: máson állunk bosszút, mert túl erősnek véljük azt, aki minket bántott. Vagy ami gyerekeknél még veszélyesebb: befele fordult agresszió jelenik meg, depresszív állapotok vagy//öngyilkossági késztetések formájában. Magyarországon ez utóbbi a gyakoribb: világviszonylatban még mindig tartjuk előkelő helyünket a gyermek- és kamaszkori öngyilkosságok, öngyilkossági kísérletek statisztikájában."
"Előfordul, hogy bár a gyerek látszólag kiegyensúlyozott és harmonikus körülmények között él, félelme, szorongása mégis már-már neurotikusnak hat. Ilyen esetekben a félelem okát inkább a család, a szülők életében, lelki alkatában, belső történéseiben kell keresni. Például az anya bizonyos tünetek alapján titokban súlyos betegségtől félti férjét, de erről senkivel sem beszél. Ez rendkívül nyomasztóan hathat a gyerekre, akiben rejtélyes módon megjelennek azok a képzetek és érzelmi tartalmak, amelyek a szülőben jelen vannak. Nagyon érdekes, amikor például a gyerek a pszichológusnál lejátszik valamit, amiről senki sem tud, csak mondjuk, az anya. Az anyának mondta meg az orvos, hogy a férje súlyos beteg, és az anya állítja, hogy senkivel nem beszélt róla - a gyerekkel sem, természetesen. A gyerek mégis betegséget (netán halált) játszik a pszichológusnál, mert valamilyen értelemben átveszi az anya képzetáramlását, és az ő tagolt aggodalma tagolatlan félelemmé alakul benne. Szóval a gyerek reagál a család feszültségeire, szorongásaira, sőt titkaira, tabuira is. A gyerek neurózisa tehát a család neurózisából, félelme a család szorongásos állapotaiból is adódhat."
"A kamaszt a sodródástól nem a szülői fegyelmezés, hanem a kisgyerekkorban megkapott személyes érzelem védi meg. Személyes érzelmet kapni, elfogadni és viszonozni - ez (érzelmileg igényessé) tesz. Tegyük fel, Magdi, a kamaszlány elmegy a buliba, és ott találkozik Fecóval, aki már régóta tetszik neki. Most először Fecó oda is megy hozzá, és végre megszólítja, mire Magdi - saját maga számára is érthetetlen módon - hihetetlenül utálatosan válaszol, és kvázi azt érzékelteti vele, hogy egyáltalán nem érdekli. Miért csinálom ezt, hogy lehetek ilyen hülye? - gondolja Magdi kétségbe esve. Valójában az történik, hogy az érzelmi igényessége védi őt a sodródástól! Ezt ő borzalmas, átkozott 'gátlásosságként' éli meg, amitől szenved és szabadulni szeretne - de nem tud. A 'döntő helyzetben' megbénul, nem képes megszólalni, elpirul, és kifejezetten elutasítóan viselkedik. Az érzelmi igényesség tehát -- úgyszólván akarata ellenére - védi a gyereket a személytelen kapcsolatoktól, a sodródástól. Az érzelmi nélkülözésben felnövekvő gyerek viszont ki van szolgáltatva olyan kapcsolatoknak, amelyek árthatnak neki. Érzelmi kielégítetlensége miatt a szexuális partnereknél (érzelmeket) keres, ám mivel folyton csalódnia kell, egyiktől a másikig sodródik."
A kamasz durva korlátozásának kísérletei - például, hogy nem engedjük el otthonról, vagy percre pontosan elszámoltatjuk az idejével - nemhogy nem vezetnek eredményre, de általában éppen az ellenkező hatást váltják ki. Szörnyű tapasztalataim voltak ezzel pszichológusként. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy a gyerek depresszióba zuhan, és jönnek az öngyilkossági kísérletek, hiszen a kamaszkor képzetáramlásában úgyis jelen van ez a "legfeljebb öngyilkos leszek" gondolat. Egyébként hoztak már hozzám olyan kamasz fiút, akinek egy kis noteszbe percre pontosan kellett vezetnie, mikor hol tartózkodott, mikor ért haza és mit csinált. Ennek ellenére nagyon jól belefért az idejébe, hogy retikülöket szaggasson le lakótelepeken a nők karjáról, és közben gyönyörűen írta percre pontosan a beszámolót apukának."
"A mai szerelmi házasságokban el szokott jönni egy olyan idő, amikor a felek azt mondják: úristen, már nem is vagyok szerelmes! Sőt, egy érzelmi sivatagban érzem magam! A szentek életében is meg szokták különböztetni ezt a sivatagi korszakot. Ők mintegy szerelemben vannak Istennel, fohászuk, úgy érzik, az égbe röpül rögtön - mígnem aztán egyszer csak minden üres marad. Ha azonban átmennek ezen a sivatagi korszakon, akkor egy sokkal intenzívebb megújulása következik be az áhítatnak. Ez az emberi kapcsolatokra is jellemző. Van idő, amikor nem tudunk egymással mit kezdeni, de ha ezt együtt át tudjuk vészelni, és nem ugrik szét a házasság, mondván, hogy már nem is szeretjük egymást, akkor újabb és mélyebb örömök várnak ránk."
