2014. jún 26.

Érzelmi intelligencia és a siker

írta: Élet - GyIK
Érzelmi intelligencia és a siker

  Hogyan függ össze az érzelmi intelligencia és a siker? Nagyon egyszerűen: a 90-es évek elején arra kérdeztek rá a kutatók, hogy mitől függ a gyerekek későbbi beválása, életben való boldogulása. Több meghökkentő eredmény is született ebben a vizsgálatban. Az első, hogy a…

Tovább Szólj hozzá

szeretetről önismeret önbizalom

2014. jún 26.

Dicséret és kritika okosan

írta: Élet - GyIK
Dicséret és kritika okosan

Bármilyen emberi kapcsolatban a dicséretnél fontos, hogy pontosan megfogalmazzuk, mivel vagyunk elégedettek. Nagyon lényeges, hogy csak akkor dicsérjünk, ha őszintén úgy érezzük, hogy jó volt az a teljesítmény, amit a másik nyújtott. Röviden és világosan fogalmazzunk, ne…

Tovább Szólj hozzá

párkapcsolat önismeret önbizalom konfliktuskezelés

2014. jún 26.

Hogyan érvényesítsük saját érdekeinket?

írta: Élet - GyIK
Hogyan érvényesítsük saját érdekeinket?

Asszertivitás a hétköznapokban

Hétköznapi életünk során naponta kerülünk olyan szituációkba, amikor nem mindig tudjuk, mi a helyes megoldás. Az asszertív kommunikáció segít a problémás helyzeteket elsimítani, de a munkahelyi véleménynyilvánítás, dicséret és kritika, valamint a visszajelzés helyes útját…

Tovább Szólj hozzá

önismeret önbizalom konfliktuskezelés gondolatok az életről

2014. jún 25.

Mi jellemzi asszertív embert?

írta: Élet - GyIK
Mi jellemzi asszertív embert?

"Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását." (William James)   Napjaink felkapott kifejezése lett az asszertivitás, amit legjobban önérvényesítés képességére lehet fordítani, konfliktushelyzetek esetén jön elő vagy éppen elmarad ez a…

Tovább Szólj hozzá

párkapcsolat önismeret önbizalom konfliktuskezelés

2014. jún 25.

Konfliktuskezelés a hétköznapi életben

írta: Élet - GyIK
Konfliktuskezelés a hétköznapi életben

  Számolj tízig! :) A negatív érzések kifejezése: Nézz a partneredre, beszélj határozottan. Használj megfelelő nem-verbális kifejezésmódot az érzéseid kifejezésére. Mondd el, hogy pontosan mi váltotta ki benned a kellemetlen érzéseket (csak a tényeket sorold fel,…

Tovább Szólj hozzá

párkapcsolat önismeret önbizalom

2014. jún 25.

Asszertivitás, avagy a "Gyengéd" önérvényesítés

írta: Élet - GyIK
Asszertivitás, avagy a "Gyengéd" önérvényesítés

   Az asszertív viselkedés lehetővé teszi, hogy az egyén saját érdekei szerint cselekedjen, túlzott szorongás nélkül álljon ki jogaiért és azokat úgy érvényesítse, hogy mások érdekeire is tekintettel legyen.     Akár POZITÍV MEGERŐSÍTÉSként is használhatjuk…

Tovább Szólj hozzá

önismeret önbizalom konfliktuskezelés

2014. jún 25.

Hamuban sült pogácsa

írta: Élet - GyIK
Hamuban sült pogácsa

    A szülőktől kapott jó tanácsok, mint hamuban sült pogácsa, végig kísér bennünket. Észrevétlenül ott lapulnak a tarisznyánkban. Egyik illatosabb, mint a másik. Akadnak köztük ízetlenek és kőkemények. Ez utóbbiakat igyekszünk jó mélyre tenni. Valószínű, nem azért…

Tovább Szólj hozzá

önismeret önbizalom konfliktuskezelés kútfőből gondolatok az életről

2014. jún 25.

Kacagj és nevess!

írta: Élet - GyIK
Kacagj és nevess!

Hat mód arra, hogyan érezheted jobban magad a bőrödben: 1. Mutass őszinte érdeklődést mások iránt.2. Mosolyogj!3. Sohase feledd el, hogy minden embernek egész anyanyelvéből a saját neve hangzik a legédesebben és ez a legfontosabb.4. Légy jó hallgató és ösztönözz másokat is…

Tovább Szólj hozzá

idézetek életöröm konfliktuskezelés gondolatok az életről éltető energia

2014. jún 13.

A béka sikerének a titka

írta: Élet - GyIK
A béka sikerének a titka

Meg tudod csinálni!

  Volt egyszer egy csoport béka, akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat. Elkezdődött a verseny, de a nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog…

Tovább Szólj hozzá

tanmese önbizalom életöröm gondolatok az életről

2014. jún 13.

A vadludak titka

írta: Élet - GyIK
A vadludak titka

  Gondolkoztál már azon, hogy miért repülnek V alakban a vadludak? Amikor egy-egy madár suhint egyet a szárnyával, felhajtóerőt képez az őt követő madár számára. Egy V alakban, az egész csapat legkevesebb 71 %-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha az egyes madarak egyedül…

Tovább Szólj hozzá

tanmese önbizalom közöny életöröm gondolatok az életről éltető energia

2014. jún 13.

Amikor azt hitted, mindent elvesztettél

írta: Élet - GyIK
Amikor azt hitted, mindent elvesztettél

        Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal…

Tovább Szólj hozzá

tanmese gondolatok az életről

2014. jún 13.

Miért veszélyes, ha a gyermek mer nemet mondani?

írta: Élet - GyIK
Miért veszélyes, ha a gyermek mer nemet mondani?

    Teljes cikk itt olvasható: http://hvg.hu/plazs/20140424_Bagdy_Emoke_interju  Nagy tisztelője vagyok Bagdy Emőkének, ez a cikk tovább fokozta bennem azt az érzést, hogy jó volna, ha minden szülő, pedagógus, pszichológus és mindenki, aki gyerekek közelébe kerül, átvenne…

Tovább Szólj hozzá

önbizalom bagdy emőke konfliktuskezelés

2014. jún 09.

Az élet vize

írta: Élet - GyIK
Az élet vize

Mit tud a nyírvíz?

  Több remek növényt ismerünk, amely rendkívüli gyógyító tulajdonságával felhívta magára a figyelmet. Csak néhány példa: fokhagyma, csalán, citrom, aloe vera, gránátalma, cékla, kamilla… . A nyírfáról kevés szó esik, pedig előkelő helyet foglal el a listán. Régen az…

Tovább Szólj hozzá

csodatévő természeti kincseink

2014. jún 06.

Hogyan tegyük a gyermekeinket boldoggá?

írta: Élet - GyIK
Hogyan tegyük a gyermekeinket boldoggá?

Szabadságot nekik! A gyerekekkel való jó időtöltést nem kell napokhoz kötni – fejti ki véleményét Vekerdy Tamás pszichológus, akit a gyermek–szülő kapcsolat különféle stratégiáiról kérdeztünk. – Milyen a boldog gyermek? – A boldog szót nem szeretem, inkább a…

Tovább Szólj hozzá

szeretetről életöröm konfliktuskezelés gondolatok az életről

2014. jún 05.

Újrakezdés

írta: Élet - GyIK
Újrakezdés

Ha belegondolsz, valójában életünk újrakezdések sorozata. Nevezhetjük mérföldköveknek is, hiszen folytatod tovább az életedet, az addig megélt tapasztalataidat is hasznosítod.  Milyen mérföldkövek léteznek szerinted? Rengeteg!!!! Kezdve a születésünk pillanatától, a…

Tovább Szólj hozzá

párkapcsolat életöröm konfliktuskezelés kútfőből gondolatok az életről

2014. jún 03.

Vérében van...!

írta: Élet - GyIK
Vérében van...!

Nem esik messze az alma a fájától!

  Ti is elgondolkodtatok már ezen? Akár saját ismerőseitek között, akár egy népcsoport, foglalkozás, markáns külső vagy belső tulajdonság miatt felvetődhet, hogy mi számít öröklöttnek, mit ad a nevelés és mi az, ami csak azért olyan, amilyen, mert mi vagyunk saját magunk:…

Tovább Szólj hozzá

szeretetről önismeret közöny egészséges életmód kútfőből

2014. jún 03.

Dove-reklám kapcsán...

írta: Élet - GyIK
Dove-reklám kapcsán...

Láttátok már a Dove-reklámot, melynek az a címe, hogy Dove Valódi Szépség Rajzok? Már több, mint 116 ezren nézték meg a filmet: https://www.youtube.com/watch?v=0gqcdWqsBF4    Nekem nagyon tetszett, mert valóban sokszor torz a magunkról alkotott kép. Tudatosan vagy éppen…

Tovább Szólj hozzá

önismeret kútfőből gondolatok az életről

süti beállítások módosítása